Ajtócsere utáni helyreállítás

A nyílászárók cseréjével javíthatjuk otthonunk hőszigetelését, a régi ajtókat modernebbre cserélve mindennapjaink kényelmesebbek lehetnek. Az ajtócsere során az esetek többségében a régi nyílászáró kibontásra kerül a falnyílásból, melynek során a falakon található vakolatréteg megsérülhet. Ez a sérülés természetesnek mondható az ablakcsere során, a sérülés mértéke pedig sok tényezőtől függ. A bontás során némi odafigyeléssel általában csökkenthető a vakolat sérülése, melynek javítása az ajtócserét követően végezhető el. Az ajtócsere utáni helyreállítás során gipszkarton segítségével kerül fedésbe a sérült rész, mely ezután készen áll majd az felület újrafestésére.

Ajtócsere utáni helyreállítás

Ajtócsere utáni helyreállítás

Az ajtócsere lépései, valamint az ajtócsere utáni helyreállítás elvégzése

Otthonunk legfontosabb nyílászárója a bejárati ajtó, melyet rendszeres, akár naponta többször is használunk. A bejárati ajtó cseréje több okból is történhet. Az ajtó elöregedését általában az idő vasfoga, valamint az intenzív használat váltja ki, és mint a legtöbb használati tárgyunk, idővel cserére szorul. Az ajtó élettartama függhet az alapanyagok minőségétől, valamint a beszerelés szakszerűségétől is. A másik gyakori ok a bejárati ajtó cseréjére a korszerűsítés, mely által a régi, rossz szigetelésű ajtót helyét egy modern, hőszigetelt nyílászáró veszi át. A beépítés végeztével még hátravannak a sérült falrészek, illetve a falnyílás kijavítása mely a bontási művelet során sérült meg.

Ajtócsere helyszíni felmérése

Miután elhatározásra jutottunk a bejárati ajtónk cseréjéről, első lépésként egy szakember érkezik a helyszínre. A pontos méretek rögzítése mellett segíthet kiválasztani a számunkra megfelelő típusú vagy kivitelű bejárati ajtót, tájékoztatást ad az ajtócsere lépéseivel kapcsolatban, valamint hasznos információkkal lát el minket.

Gyártás és helyszínre szállítás

A helyszíni felmérés során felvett méretek és igények alapján megkezdődhet az ajtó legyártása, mely az általunk kiválasztott típusú alapanyag felhasználásával történik. Fa bejárati ajtók esetében többféle faanyag áll rendelkezésünkre, de emellett műanyag, alumínium illetve acél bejárati ajtóval is elláthatjuk otthonunkat.

A gyártás során az ajtót a hatékony légzárás érdekében dupla tömítőgumival látják el, mely az ajtókereten, illetve az ajtó lapjának élén fut körbe. Üvegezett bejárati ajtók esetében hőszigetelt üvegezés kerül felhasználásra, mely az egyrétegű, hagyományos üveggel szemben sokkal hatékonyabban szigetelést biztosít a nyílászáró számára. Az elkészült nyílászáró egy előre megbeszélt, mindkét fél számára alkalmas időpontban kiszállításra kerül, a helyszínre érkezve pedig azonnal készen áll a beépítésre.

Bontás és beépítés

Az ajtó beépítését a régi szerkezet kibontása előzi meg. Ennek során a falnyílás és annak környékén kisebb nagyobb mértékben megsérülhet a vakolatréteg. A sérülés természetes része a bontásnak, de óvatosan elvégezve az esetek többségében minimálisra csökkenthető a keletkezett kár.

A bontás követően eltakarításra kerül a keletkezett törmelék és a por, majd pedig az ajtókeret egy alapos ellenőrzést követően, csavarok segítségével rögzítésre kerül a falnyílásban. Az ajtószárnyak felszerelését követően a beépítés során keletkezett hézag kitöltése Pur habbal történik, majd száradása után takaróelemekkel kerül letakarásra.


Ajtócsere utáni helyreállítás elvégzése

A beépítést követően megkezdődhet a falak helyreállítása. A bontás során keletkezett sérülések mértéke épülettípusonként eltérő lehet. A téglaépítésű házak esetében vastag vakolatréteg fedi a falakat, ilyenkor viszonylag nagyobb mértékű a sérülés. Panelházak esetében, köszönhetően a vékony vakolatrétegnek, minimális falsérülés keletkezik.

Az ajtócsere utáni helyreállítás során a falnyílás belső oldalait megfelelő méretre vágott gipszkarton lapokkal látjuk el. A gipszkarton lapok rögzítése ragasztóanyag, illetve csavarok felhasználásával is történhet. A falnyílás hézagolását dupla glett réteggel, illetve élvédő felszerelésével végezzük. Ennek köszönhetően tökéletes eredmény érhető el a csere utáni helyreállításban, a felület pedig készen áll a festés elvégzésére.

Categories: Ajtóbeépítés | Ajtócsere utáni helyreállítás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ajtócsere lépésről lépésre

Az otthonunkban található nyílászárók a folyamatos használat, valamint a felületét érő időjárási elemek hatására elhasználódnak, használatuk pedig problémássá válhat. A bejárati ajtó elsősorban az otthonunk és családunk védelmét biztosítja, mellette pedig hőszigetelési feladatokat is ellát. Az ajtó korszerűsítése a régi szerkezet falból történő kibontásával kezdődik, ennek helyére kerül beépítésre az új bejárati ajtó. Az ajtócsere lépésről lépésre zajlik, a kiválasztástól kezdve egészen az beépítést követő finom beállítás elvégzéséig.

Ajtócsere lépésről lépésre – Az ajtó anyagának kiválasztása

Az elöregedett vagy elavult bejárati ajtónk cseréjéhez többféle anyagú nyílászáró is rendelkezésünkre jár. Ennek köszönhetően többféle lehetőségünk van a mára már klasszikusnak számító fa bejárati ajtók mellett. A különböző alapanyagból gyártott nyílászárók más-más előnyös tulajdonságaik által járulnak hozzá otthonunk biztonságérzetéhez, komfortjához. Az ajtócsere első fontos lépése, hogy kiválasszuk, milyen anyagú vagy kivitelű nyílászárót szeretnénk beépíteni.

Fa bejárati ajtó

A fa legrégebb óta használt anyag a nyílászárók készítésében, előállításukhoz többféle fa közül választhatjuk ki a nekünk szimpatikus fajtát. A leggyakrabban használt fafajta a borovi fenyő, mely sokoldalúsága és ellenálló képessége miatt ideális alapanyag a bejárati ajtók és ablakok gyártásához. Az ajtók felületét használt felületkezelés hozzájárul az ajtó védelméhez a párával, penésszel, vagy pedig az apróbb sérülésekkel szemben.

Készítésük során rétegragasztással megerősített faanyagot használnak, hibakiejtett hossztoldott lecekből, ám igény esetén toldásmentes anyagból is előállíthatóak, ám annak előállítása nagyobb költséggel jár.

Műanyag bejárati ajtó

A műanyag nyílászárók az utóbbi néhány évtizedben jelentek meg, számuk azóta folyamatosan növekszik. Az ajtócsere során beépített műanyag bejárati ajtó számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik. A kedvező ár mellett egyszerű tisztán és karbantartás jellemzi őket, felületüket pedig nem kell festeni. A műanyag bejárati ajtók hőszigeteléséről a profilok belsejében található légkamrák gondoskodnak.

A műanyag ajtók PVC-ből készülnek, melynek köszönhetően egy kemény és ellenálló nyílászáró előállítását teszik lehetővé. Felületükre nincs hatással a rájuk hulló csapadék, nem rozsdásodnak, színüket pedig hosszú időn keresztül megőrzik az erős napsugárzás ellenére is. Gyártásuk fehér színben történik, ám a műanyag ajtók felületét fóliával bevonva más színek, valamint fa hatású minták is lehetségesek.

 

Alumínium bejárati ajtó

Az alumínium bejárati ajtók a legnagyobb igénybevételnek is ellenállnak, ezért gyakori választás hivatalokban, valamint boltokban történő ajtócsere során. Az alumínium segítségével erős, strapabíró, szinte már elnyűhetetlen szerkezetet kapunk, melyekre nincs hatással az időjárás, korrózió, valamint a mindennapos intenzív használat. A szinterezési eljárásnak köszönhetően az ajtó felülete nem igényel majd rendszeres újrafestést, a festés ellenálló a legtöbb sérüléssel szemben. Az alumínium ajtók ára magasabb, mint a fából vagy műanyagból készületeké, ám cserébe szinte örökéletű szerkezetet kapunk.

 

Ajtócsere lépésről lépésre – Helyszíni felmérés

Miután döntésre jutottunk az új ajtó alapanyagával kapcsolatban, akkor az ajtócsere következő lépése egy helyszíni felmérés. A helyszíni felmérés során egy szakember pontos méreteket vesz az ajtóról, valamint a falnyílásról. A méretek rögzítése mellett hasznos tanácsokkal lát el minket, valamint válaszol az ajtócserével kapcsolatos összes kérdésünkre is. A felvett méretek segítségével kerül legyártásra az általunk kiválasztott nyílászáró, mely a gyártást követően egy előre megbeszélt időpontban kiszállításra kerül.

Ajtócsere lépésről lépésre – A bontástól a beépítésig

A legyártott bejárati ajtó kiszállításra kerül a helyszínre, ezt követően azonnal készen áll a beépítés elvégzésére. Az ajtócsere első lépése a régi nyílászáró teljes kibontása a falnyílásból. Az ajtószárnyak leszerelése után az ajtókeret függőleges szárai elvágásra kerülnek, majd pedig óvatos feszegetés segítségével eltávolítjuk őket a falnyílásból.

A bontás során elkerülhetetlen a falak sérülése a falnyílás környékén, ám az óvatos bontásnak köszönhetően az esetek többségében minimálisra csökkenthető a sérülés mértéke. A bontási törmelék, valamint a por eltakarítása után az új nyílászáró tokja a leendő rögzítési pontjain előfúrásra kerülnek, majd pedig ékek segítségével ideiglenesen elhelyezésre kerül a falnyílásban.



A beépítés ezen fázisában az ajtókeretet műanyag és fa ékek rögzítik, a végleges rögzítést egy alapos mérés és ellenőrzés előzi meg. Vízmérték segítségével biztosítható, hogy az ajtókeret elhelyezkedése vízszintesen és függőlegesen is megfelelő legyen. Miután megbizonyosodtunk a tökéletes elhelyezésről, csavarok segítségével véglegesen is rögzítjük. A csavarral rögzített ajtókeretre felhelyezésre kerül az ajtó nyílószárnya, valamint a használatához szükséges kilincs is.

A falnyílás és a nyílászáró között található néhány centiméteres hézag a megfelelő hőszigetelés biztosítása érdekében Pur habbal töltődik fel. A felhordott Pur hab száradása után a hézagot az ajtó körül takaróelemekkel borítjuk be. Ehhez műanyag ajtók esetében műanyag takarólap, fa bejárati ajtók esetében pedig az ajtó anyagával és színével megegyező takarólecek kerülnek felszerelésre.

Categories: Ajtóbeépítés | Ajtócsere lépésről lépésre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Lakótelepi ajtócsere

Az ország területén nagy mennyiségben vannak jelen lakótelepi lakások. A panellakások sok esetben régi, elhasználódott nyílászárókkal vannak felszerelve, melyek használata nem csak problémákkal jár, hanem elavultak is. A lakótelepi ajtócsere elvégzése során lehetőségünk van arra, hogy ezeket a régi nyílászárókat modern, minden mai elvárásnak megfelelő nyílászárókra cseréljük le.

Lakótelepi ajtócsere – Bejárati ajtók

A bejárati ajtók elsősorban védelmi feladatot látnak el. Az otthonunk, családunk valamint értékeink védelme mellett a bejárati ajtón keresztül érkezünk haza, illetve távozunk a lakásból. A szomszédok és az épületbe látogatók rendszeresen zajt keltenek, valamint az lépcsőházi ajtó folyamatos használatának köszönhetően az épületet folyamatosan szellőztetik, amely miatt rengeteg fűtési energia vész el.

Egy jó minőségű bejárati ajtó a hőszigetelésének köszönhetően segít megakadályozni, hogy a lépcsőházból érkező, általában hideg levegő otthonunkat lehűtse, a nyílászáró hangszigetelése pedig távol tartja a közlekedő szomszédok hangját.

Bejárati ajtók alapanyaga

A bejárati ajtók régebben kizárólag fából készültek. A technika fejlődésének köszönhetően ma már műanyagból, valamint különböző fémekből kis lehetséges a nyílászárók gyártása. A különböző alapanyagú és felépítésű bejárati ajtóknak köszönhetően bárki megtalálhatja az igényeinek, valamint a költségvetésének tökéletesen megfelelő nyílászárót.

Fa bejárati ajtó

A fa bejárati ajtók hosszú múltjuk alatt számtalan fejlesztésen estek át, a modern anyagú nyílászárókkal minden szempontból felveszik a versenyt, mindezt egy természetes alapanyaggal. A fa bejárati ajtók elkészítésére az egyik legnépszerűbb fafajta a borovi fenyő, mely segítségével egy tartós, ellenálló, valamint természetes szépséggel ellátott nyílászárót kapunk.

Gyártásukhoz rétegragasztással előállított, hibakiejtett, hossztoldott faanyagot használnak, de emellett lehetőségünk toldás nélküli kivitelben is elkészíttetni őket.

Műanyag bejárati ajtó

A műanyag bejárati ajtók alacsony áruk ellenére kiválóan zárnak, jól szigetelnek, emellett egyszerű használat és karbantartás jellemzi őket. Gyártásuk PVC felhasználásával történik, felületük ellenálló az állandó használattal, párával, gombával és penésszel szemben. A műanyag bejárati ajtó felülete nem igényel festést, a hozzáadott adalékanyagoknak köszönhetően hosszú időn keresztül képes megőrizni színét. A műanyag bejárati ajtó beépítése nem tér el egy fa bejárati ajtó beépítésétől.

Lakótelepi ajtócsere – Beltéri ajtók

A lakótelepi ajtócsere másik típusa a lakás belső tereit elválasztó beltéri ajtók modernizálása. A beltéri ajtókkal szemben viszonylag kevés műszaki jellegű elvárás van, így nagyobb hangsúlyt fektethetünk a választásunk során az ajtó külső jegyeire.

Beltéri ajtók alapanyagai és típusai

A belső terek elválasztásához a legtöbb esetben hagyományosan nyitható beltéri ajtó van beszerelve, de a legtöbb esetben lehetőségünk van az egyre népszerűbb tolóajtók közül is kiválasztani a nekünk tetszőt. A hagyományosan nyíló ajtók egyszárnyas, kétszárnyas, valamint tömör vagy üvegezett kivitelben is kapható, ezért otthonunk bármelyik helységében alkalmasak a használatra.



A lakótelepi ajtócsere során általában egyedi méretű nyílászáró kerül beépítésre. A belső tereket elválasztó vékony falak esetében utólag szerelhető tokkal ellátott beltéri ajtó kerül beépítésre, melynek beszerelése nem jár a falak sérülésével.

Fa beltéri ajtók

A fa beltéri ajtók természetes külsejüknek köszönhetően látványos eszközei lehetnek lakótelepi lakásainknak, a számos fafajta mellett lehetőségünk van felületkezelt, valamint felületkezelés nélküli ajtókat is beépíteni.

Műanyag beltéri ajtók

A műanyag beltéri ajtók tartósak, ellenállóak az intenzív használattal és a párával szemben, ezért akár konyha vagy fürdőszoba ajtóként is kiváló választás lehet. A penész és a gombásodás nincs hatással rájuk, tisztán tartásuk egyszerű, emellett időszakos festést sem igényelnek.

 

Categories: Ajtóbeépítés | Lakótelepi ajtócsere bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nyílászárók fajtái, ajtók, ablakok szerepe

Nyílászárók minden épületben találhatóak, legyen szó bármilyen típusú vagy feladatú épületről. Többféle nyílászáró létezik, melyek más-más szerepet töltenek be. Rajtuk keresztül történik a közlekedés, szellőztetés, valamint a természetes megvilágításért is felelősek.

Nyílászárók típusai – Ablak

Az épület homlokzatán kialakított falnyílásokban elhelyezett ablakok biztosítják a helység számára a természetes megvilágítást, kitekintést, nyitásukkal pedig friss levegőt juttathatunk az épületbe. Mivel az épület homlokzatán foglal helyet, így az ablak folyamatosan ki van téve az időjárás viszontagságainak. Az ablak felületének jelentős részét üveg alkotja, a modern nyílászárók esetében már hőszigetelt üveg van beszerelve, mely jelentősen csökkenti az üveg felületén távozó hőmennyiséget.

Az ablak többféle anyagból előállítható, a klasszikusnak számító fa ablakok mellett mára nagyon népszerűek a műanyag, illetve az alumínium ablakok is. Az egy és kétszárnyú ablakok mellett többféle nyitásmódú valamint kivitelű ablak áll rendelkezésünkre.

Nyílászárók típusai – Bejárati ajtók 

Ezen keresztül érkezünk meg, vagy pedig távozunk az épületből, így talán otthonunk legfontosabb nyílászárója a bejárati ajtó. Otthonunk, családunk valamint értékeink védelme mellett az épület hőszigeteléséért is felelős.

A bejárati ajtó masszív felépítése, valamint fejlett zárszerkezete segítségével tartja távol az otthonunkba ártó szándékkal érkező egyéneket. Többféle kialakítású és alapanyagú bejárati ajtó közül van lehetőségünk kiválasztani a nekünk szimpatikus nyílászárókat. A fa bejárati ajtó mellett lehetőségünk van alumínium, műanyag, valamint acél biztonsági ajtóval is felszerelni otthonunkat.

A bejárati ajtók egyszárnyú, szimmetrikus vagy aszimmetrikus kétszárnyú kivitelben egyaránt elérhetőek, így nagyobb méretű falnyílások esetében többféle lehetőségünk is van. A tömör kivitelű ajtók helyett üvegezett bejárati ajtót is választhatunk, melyen keresztül további természetes megvilágítással láthatjuk el a helységet.

A hagyományosnak számító, víztiszta üveg mellett különböző stílusú és színű savmaratott üveggel is felszerelhetjük bejárati ajtónkat, mely még előnyösebb külsőt kölcsönöz a bejárati ajtó számára.

Nyílászárók típusai – Beltéri ajtók

A beltéri ajtók otthonunk belső tereit választják el egymástól. Mivel az épületen belül kerülnek elhelyezésre, kevesebb műszaki igényt támasztanak feléjük, nagyobb hangsúly kerülhet az ajtó külső megjelenésére.

A beltéri ajtóknak számos típusa és kivitele létezik, mely közül a legnagyobb számban előforduló típus a hagyományos nyitású, egy vagy kétszárnyú ajtó. A hagyomány mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a tolóajtók is, melyekkel még hatékonyabban használhatjuk ki a rendelkezésünkre álló helyet.


Categories: Műanyag ablak | Nyílászárók fajtái, ajtók, ablakok szerepe bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Műanyag ablak előnyei és beépítésük

Amennyiben otthonunk régi, nehezen használható, valamint elavult ablakokkal van szerelve, jelentősen megnövelheti a fűtési költségeinket. A vetemedett ablakok zárása nem megfelelő, ezért az ablakszárny melletti hézagon keresztül árad a hideg levegő, huzatossá téve a helységet. A többször is újrafestett ablakok felülete már nem olyan szép, mint régen, pereg róla a festék. Ezeknek az ablakoknak a cseréje során lehetőségünk van műanyag ablak beszerelésére is.

Műanyag ablak előnye

A műanyag ablakok PVC felhasználásából készülnek, mely kemény, ellenálló nyílászárók gyártását teszik lehetővé. Az ablak gyártásához felhasznált műanyag profilok üreges kialakításúak, belsejükben légkamrák találhatóak, melyek az ablak jó hőszigetelését, valamint alacsony tömegét biztosítják.

Az alapanyaghoz hozzáadott adalékoknak köszönhetően a műanyag ablak felülete ellenálló az erős UV sugárzással szemben, a rájuk hulló eső vagy hó nincs hatással rájuk. A fa vagy fém ablakokkal ellentétben a felületük nem igényel festést, nincs korrózió, penész, vagy gombásodás.

A műanyag ablakok fehér színben készülnek, de lehetőségünk van különböző színű vagy hatású fóliával ellátni őket. A fólia felhelyezése még a gyártás során történik, ekkor laminálják a profilok felületére az általunk kiválasztott fóliát. A műanyag ablakok alacsony áruk mellett nagyon jó zárást és szigetelést tesznek lehetővé, emellett a könnyű használatuknak, tisztán tartásuknak köszönhetően nagyon népszerűek.

Hőszigetelés

A műanyag ablakok nagyon jól szigetelnek, köszönhetően a profilok belsejében kialakított légkamráknak. Az ablak üvegezéséhez kétrétegű üveget használnak, ám lehetőségünk van a passzívházakra jellemző háromrétegű üvegezés beépítésére is. A hőszigetelt üveg két illetve három 4 milliméter vastag üveglapból áll, melyek távtartókkal kerülnek rögzítésre, a köztük található légrés pedig védőgázzal van feltöltve.

Az ablak szárnyain körbe futó dupla tömítőgumi a szárny és a tok közti apró hézagot töltik, ezzel akadályozva meg a levegő szabad áramlását.

A műanyag ablakok beépítése

Miután döntöttünk az ablakok cseréjéről, egy helyszíni felmérés során rögzítésre kerülnek a falnyílás és az új ablak méretei, kialakítása, valamint az ablakkal kapcsolatos egyéb igények. A felvett méretek alapján legyártott ablak a kiszállítás után azonnal készen áll, hogy elfoglalja a helyét az épület homlokzatán.

Először a régi ablakszárnyak kerülnek leszerelésre, majd az ablakkeret elemei is kibontódnak a falnyílásból. A bontásból származó por és törmelék eltávolításra kerül a falnyílásból, ezt követően a műanyag ablak tokja kerül elhelyezésre. Az ablaktok egy alapos ellenőrzést követően csavarokkal kerül rögzítésre, majd pedig az ablakszárnyak is elfoglalják a helyüket.

A falnyílás és a tok közti szerelési hézagba Pur hab kerül, melyet a száradás után műanyag takaróelemekkel borítunk be. A kilincsek felszerelését követően az ablak egy finombeállításon esik át, ezzel biztosítható az akadás mentes használat.



Categories: Műanyag ablak | Műanyag ablak előnyei és beépítésük bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Milyen egy jó bejárati ajtó?

A bejárati ajtó otthonunk biztonságának egyik legfontosabb eszköze. Folyamatos használatban van minden nap, rajta keresztül közlekedünk, nyitjuk és zárjuk. Ez az intenzív használat idővel a nyílászáró elhasználódásához vezethet, fokozottan igaz ez a gyengébb minőségű, vagy pedig nem szakszerűen beszerelt ajtókra. A bejárati ajtó otthonunk hang és hőszigetelésére is hatással van, ehhez pedig az anyaguk kialakítása mellett a hőszigetelt üvegezés is hozzájárul.

Milyen egy jó bejárati ajtó?

A bejárati ajtó egy masszív, nehéz szerkezet, mely a folyamatos, intenzív használat miatt elengedhetetlen, máskülönben hamar tönkremenne. A szilárd kialakítás mellett kevésbé jelentős, ám szintén fontos szempont az ajtó külseje, mivel ez az első dolog, amit meglátunk, mikor hazaérkezünk, ha pedig vendégünk érkezik, őt is ez fogadja először.

A nyílászáró külső jegyei az általunk kiválasztott alapanyag, valamint a saját igényeink alapján változhatnak. Az épület típusától függően többféle lehetőség is van otthonunk bejárati ajtajának kiválasztásához.

A hőszigetelés kiemelten fontos szempontnak számít az ajtó cseréjénél, főként a családi házak esetében, melyeknél a bejárati ajtó az épület homlokzatán foglal helyet. A hőszigetelt kialakításnak, valamint a thermo üvegnek köszönhetően a bejárati ajtó hatékony hőszigeteléssel látható el.

Bejárati ajtó alapanyaga

Régen kizárólag a fa állt rendelkezésre a nyílászárók gyártásakor. Ám a technika fejlődésének köszönhetően ma már nagyobb választék áll rendelkezésünkre a bejárati ajtók gyártásához. Az üveggel ellátott ajtók esetében mindig hőszigetelt üvegezés kerül beépítésre. Amely a hagyományos, víztiszta üveg mellett egyéb, látványosabb üveggel is elkészíthető.

A PVC-ből előállított szerkezetek kiváló ár-érték arányú ajtók és ablakok gyártását teszi lehetővé. A profilok belseje légkamrákat tartalmaz, melyek a levegőt hasznosítják az ideális szigetelés eléréséhez. Nem igényelnek festést, semmilyen komolyabb karban tartást, valamint nincs rájuk hatással az időjárás sem.

  • Fa bejárati ajtó

A fa bejárati ajtó több évszázados múlttal rendelkeznek, a legnagyobb technikai fejlődésük az utóbb néhány évtizedben történt. Ellenálló képességben és hőszigetelésben bármelyik másik alapanyaggal felveszi a versenyt. Természetes alapanyagának köszönhetően pedig egyedi külsőt kölcsönöz a nyílászáró számára.

A borovi fenyő az egyik leggyakrabban választott alapanyag a fa nyílászárók készítésénél. Tartós, ellenálló fajta, mely látványos mintázattal dobja fel ajtónkat. A gyártáshoz rétegragasztott, hossztoldott, illetve toldás nélküli faanyagot is választhatunk, emellett többféle színnel is elláthatjuk az ajtó felületét.


  • Alumínium bejárati ajtó

Az alumínium előnyös tulajdonságainak köszönhetően alacsony tömegű, tartós, már szinte örökéletű nyílászárók gyártását teszi lehetővé. Az alumínium bejárati ajtók bármilyen épülettípusnál használhatóak. Legyen szó üzletekről, hivatalokról valamint más forgalmas helyekről, az itt tapasztalható napi szintű használatnak kiválóan ellenállnak az alumínium bejárati ajtók.

  • Acél biztonsági ajtó

A fém biztonsági ajtó gyártása során a legfontosabb szempont a helység védelme. Az ajtó szerkezete acél vázból, acél betétekből áll, melyet biztonsági zár egészít ki. Masszív felépítésének köszönhetően még a legelszántabb betörőt is megizzaszthatják. A nyílászáró felülete az előnyösebb külső érdekében MDF borítással kerül ellátásra. Az acél biztonsági bejárati ajtók a hőhidas kialakításuk miatt kizárólag belső használatra alkalmasak, ezért első sorban panellakásokban és társasházakban javasolt a használatuk.

Categories: Bejárati ajtó | Tags: , | Milyen egy jó bejárati ajtó? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bejárati ajtó csere folyamata

Otthonunk bejárati ajtaja a mindennapos intenzív használat hatására idővel elöregszik, használata nehéz lesz, valamint a felületük sem olyan szép. A látvány és a nehéz használat minden egyes alkalommal mikor elmegyünk otthonról, vagy éppen haza érkezünk bosszant majd minket. A bejárati ajtó csere elvégzésével megszabadulhatunk a problémás nyílászárótól, melynek helyét egy korszerű, hőszigetelt és biztonságos bejárati ajtó veszi majd át.

Mikor van szükség a bejárati ajtó cseréjére

Az évtizedekig tartó folyamatos használat hatására idővel elhasználódik a bejárati ajtó, különösen igaz ez a régi fa ajtókra, melyeknek nagy része már régóta cserére érett. Amennyiben az ajtó beépítésekor rosszabb minőségű nyílászáró került beszerelésre, vagy a beépítés nem szakszerűen lett elvégezve, akkor idő előtt is jelentkezhetnek a használattal járó nehézségek.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

A régi fából készült ajtók esetében a legnagyobb probléma általában az ajtószárnyak vetemedése. A deformálódott nyílászárók záráskor nem passzolnak tökéletesen a helyükre. Az ajtó nehéz használata mellett a rések is kialakulnak az ajtó és a tok közt, melyen keresztül a levegő zavartalanul áram majd, folyamatosan hűtve otthonunkat.

Modern fa bejárati ajtók

A fa az egyik legrégebbi építőanyagunk, a fából készült ablakok és ajtók nagyon régóta jelen vannak otthonainkban. A folyamatos technikai és gyártási fejlődésnek köszönhetően a modern fa bejárati ajtók minden mai igényt képesek kielégíteni. A hatékony hőszigetelés és védelem mellett az ajtó várható élettartama is sokkal magasabb.

A korszerű bejárati ajtó gyártása rétegragasztott faanyagból történik, mely ellenáll a vetemedésnek. Otthonunk védelmét a fejlett, több ponton záródó zárszerkezet biztosítja. A fa hatékony hőszigetelő képességét az ajtó és a tok találkozásához felszerelt gumitömítés egészíti ki. Üvegfelülettel ellátott fa bejárati ajtók esetében hőszigetelt üvegezés kerül beszerelésre.

A fa bejárati ajtó felülete a gyártás során kerül lefestésre, mely az ajtó előnyös külseje mellett a felületek védelmét is szolgálja a penész, gombák, illetve a pára ellen.

Bejárati ajtó csere – megrendeléstől a beépítésig

A megrendelést egy helyszíni felmérés előzi meg, melynek során egy szakember által kerülnek rögzítésre az ajtó méretei, valamint az ajtóval kapcsolatos igényeink. A bejárati ajtó gyártása szabvány és egyedi méretben is lehetséges. Amennyiben szabvány méretű nyílászáró szükséges otthonunk számára, az akár jelentősen előrébb hozhatja a beépítést.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Az egyedi gyártású nyílászárók előnye, hogy bármilyen típusú épület ellátható az általunk megálmodott bejárati ajtóval, legyen szó bármilyen méretű falnyílásról.

A felvett adatok alapján kerül legyártásra a bejárati ajtó, mely a folyamatot követően egy mindkét félnek megfelelő időpontba érkezik majd a helyszínre, ahol azonnal meg is kezdődhet a bejárati ajtó csere.

Az új fa nyílászáró beépítése a régi bejárati ajtó helyére történik, így első lépésként a régi ajtó kibontása következik. A falnyílás alapos takarítása után a fa ajtó tokja kerül rögzítésre egy alapos ellenőrzés után, majd pedig felszerelésre kerülnek az ajtó szárnyai is. A tok és a falnyílás között található néhány centiméteres hézag PUR habbal kerül feltöltésre, amely takarólecekkel lesz majd beborítva.


Categories: Bejárati ajtó | Bejárati ajtó csere folyamata bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ajtócsere Budapest

Magyarország lakosságának egy jelentős része panellakásokban él. Ebből adódóan nagyon sok panelház épült, főleg a 60-as és 70-es években. Sok lakás még az eredeti, azóta már elhasználódott, rossz állapotban lévő ajtókkal van felszerelve. Ezek a beltéri és bejárati ajtók nem csak nehezen használhatóak, de nem felelnek meg a mai elvárásoknak sem. Az ajtócsere Budapest történő kivitelezése által ezeket az ajtókat korszerűbbekre cserélhetjük.

Ajtócsere Budapest – Bejárati ajtó

A bejárati ajtó otthonunk egyik legfontosabb védelmi eszköze. Masszív felépítésüknek köszönhetően képesek elviselni a mindennapi használatot, valamint segítenek megóvni otthonunkat egy esetleges betörés során.

A bejárati ajtó gyártása többféle alapanyagból történhet, ezért mindenki megtalálhatja az ízlésének és költségvetésének megfelelőt. A panellakások esetében otthonunkba fa bejárati ajtó, műanyag bejárati ajtó, illetve acélból készült biztonsági bejárati ajtó is beépítésre kerülhet.

A panellakás ajtócsere során a legfontosabb szempont a biztonság, ám a lépcsőházi forgalomból eredő zaj, valamint a portaajtó gyakori nyitásából adódó hőveszteség is fontos tényező. Egy modern bejárati ajtó hatékony hang és hőszigetelést otthonunk számára, így a lépcsőház forgalma kevésbé lesz hatással otthonunkra.

A panel ajtócsere, legyen az a bejárati ajtó, vagy a beltéri ajtó cseréje, egy helyszíni felméréssel kezdődik. Ennek során egy szakember rögzíti a méreteket, valamint az ajtóval kapcsolatos elvárásainkat, mint a színe, alapanyaga, felhasznált üveg típusa, valamint nyitásiránya. A rögzített paraméterek alapján kerül majd legyártásra a kiválasztott ajtó.

Ajtócsere Budapest – Bejárati ajtó beépítése

A kiválasztást és gyártását követően egy előre megbeszélt időpontban kerül kiszállításra a bejárati ajtó. A beépítés megkezdése előtt kibontásra kerül a régi nyílászáró, valamint az ebből adódó por és törmelék eltakarításra kerül. A megtisztított falnyílásba a rögzítési pontjain előfúrt tok foglalja el ideiglenesen a helyét.

Ha vízszintesen és függőlegesen is tökéletes az elhelyezés, akkor csavarok segítségével véglegesen is rögzítésre kerül. Az ajtószárny felhelyezése után a falnyílás és tok közt található néhány centiméteres hézagba Pur hab kerül, melyet a száradást követően takarólecekkel fedünk el.

Ajtócsere Budapest – Beltéri ajtó

Az otthonunkban található belső tereket, szobákat a beltéri ajtó segítségével választhatjuk el egymástól. A különböző helységek közti átjárás szintén ezeken keresztül történik. Ezek az ajtók nem látnak el sem biztonsági, sem pedig hőszigetelési szerepet. A beltéri ajtók egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy szép legyen, mivel folyamatosan, nap mint nap szem előtt vannak.

A beltéri ajtók külső jegyei a felhasznált alapanyagoknak, az ajtó kialakításának, valamint a beszerelt üvegtípusnak függvénye. A panel ajtó csere során választhatunk a fa beltéri ajtók mellett üveg vagy műanyag ajtót is.


Ajtócsere Budapest – Beltéri ajtó beépítése

A helyszíni felmérést, az beltéri ajtó legyártását, valamint a helyszínre szállítást követően megkezdődhet a beltéri ajtó beépítése. A panel ajtócsere során figyelembe kell venni a vékony falvastagságot, ezért a csere során vékonyabb tokkal ellátott ajtó kerül beépítésre.

A beépítést megelőzően ki kell bontani a falnyílásból a régi beltéri ajtó tokját. A panellakásokra jellemző vékony vakolatrétegnek köszönhetően ez általában minimális falsérülést okoz. A törmelék és a por eltávolítása után a beltéri ajtó tokja rögzítésre kerül a falnyílásban, valamint felkerül az ajtó nyílója is.

A falnyílás és az ajtókeret közti hézag Pur habbal kerül feltöltésre, majd pedig takarólecekkel kerül fedésbe. A beszerelés utolsó lépéseként az ajtó finombeállítása történik, ennek köszönhetően az ajtó könnyen, akadásoktól mentesen használható lesz.

Categories: Ajtóbeépítés | Ajtócsere Budapest bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Műanyag bejárati ajtó beépítéssel Miskolc

A bejárati ajtó otthonunk legfontosabb nyílászárója, mely elsősorban védelmi szerepet tölt be. A bejárati ajtó feladata megvédeni otthonunkat és értékeinket, valamint biztosítani számunkra a zavartalan közlekedést. A folyamatosan növekvő energiaárak miatt kiemelten fontos hogy a bejárati ajtó hatékony hőszigeteléssel is el legyen látva. Műanyag bejárati ajtó beépítéssel Miskolc és környékén.

Műanyag bejárati ajtó beépítéssel – Műanyag bejárati ajtó előnyei

A műanyag bejárati ajtó előállítása PVC felhasználásával történik. A PVC egy rideg, kemény anyag, mely ellenálló az erős napsugárzással szemben. A műanyag bejárati ajtó felülete nem igényel festést és karbantartást, tisztán tartásuk pedig gyerekjáték. A műanyag nyílászárók többsége fehér színben készülnek, de igény szerint fa hatású, illetve színes fóliával is elláthatóak.

A műanyag bejárati ajtó kiváló ár-érték aránnyal rendelkezik, melyet a nagyon jó hőszigetelésének, valamint kedvező árának köszönhet.

A műanyag bejárati ajtó hőszigetelése

A műanyag profilok belsejében légkamrák vannak kialakítva, melyeknek száma a profil vastagságától függ. A légkamrák belsejében található levegő biztosítja a hatékony hőszigetelést a bejárati ajtó számára. Az ajtó szárnya és a tokszerkezet közt kettős gumiszigetelés található, mely a levegő szabad átjárását akadályozza meg a hézagoknál.

A bejárati ajtók tömör és üvegezett kivitelben is elérhetőek. Az üveggel ellátott műanyag bejárati ajtók hőszigetelt üvegezéssel vannak ellátva. A hőszigetelt üvegezés 2 vagy 3 üveglapból készül, melyek közé argon vagy kripton gázt töltenek. Az egyszerű víztiszta üvegezés mellett lehetőségünk van egyéb üvegtípusok közül is választani, mint például a katedra üveg.



Műanyag bejárati ajtó beépítéssel Miskolc – a beépítés menete

A bejárati ajtó beépítése kétféle módon történhet. A hagyományos ajtócsere a régi szerkezet teljes kibontásával kezdődik, ennek helyére kerül beépítésre az új bejárati ajtó. Lehetőségünk van bontás nélküli ajtócserére is, melynek során elkerülhető a falak sérülése.

Amennyiben megszületett a döntés az ajtó cseréjéről, egy szakember érkezik a helyszínre, aki rögzíti a falnyílás méreteit, és az új ajtó fő tulajdonságait. A helyszíni felmérésen rögzített paraméterek alapján kerül legyártásra az új bejárati ajtó.

Műanyag bejárati ajtó beépítéssel Miskolc

A gyártást követően a műanyag bejárati ajtó kiszállításra kerül, és megkezdődhet a nyílászáró csere. A beépítés első lépése a régi ajtószárny leszerelése, valamint a tok kibontása a falnyílásból. Ilyenkor az ajtó környékén bizonyos mértékben megsérül a fal, de némi odafigyeléssel csökkenthető a falak sérülése.

A törmelék és a por eltakarítását követően az új bejárati ajtók tokja ideiglenesen bekerül a falnyílásba, ekkor még csak fa és műanyag ékek tartják a helyén a szerkezetet. Ha vízszintesen és függőlegesen is tökéletesen el lett helyezve, akkor tok csavarokkal véglegesen is rögzíthető a falnyíláshoz.

Következő lépésként felszerelésre kerül a bejárati ajtó nyílója, majd a falnyílás és a tok közti hézag Pur habbal kerül feltöltésre. A Pur hab száradása után a szerelési hézag műanyag takarólapokkal kerül lefedésre. A beépítés végén felszerelésre kerül a kilincs, valamint az ajtó egy finombeállításon is átesik.

Műanyag bejárati ajtó bontás nélküli beépítése 

A bontás nélküli ajtócsere segítségével a falak sérülése nélkül cserélhetjük le régi, elavult bejárati ajtónkat. A módszernek köszönhetően olyan helységekben is lecserélhetjük a bejárati ajtót sérülések nélkül, ahol nemrég lett festve, csempézve, vagy akár tapétázva.

Ennek során csak a régi ajtószárny, a küszöb, valamint az ajtót helyén tartó pántok kerülnek leszerelésre. A régi ajtó tokja a falnyílásban marad, e-mögé kerül majd beépítésre az új bejárati ajtó.

A bontás nélküli ajtócsere nem minden esetben végezhető el. Ha a régi bejárati ajtónk tokja nagyon rossz állapotban van, akkor nem lehetséges a bontás nélküli ajtócsere

Categories: Műanyag bejárati ajtó beépítés | Műanyag bejárati ajtó beépítéssel Miskolc bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Biztonsági bejárati ajtó Miskolc

Otthonunk legfontosabb védelmét a bejárati ajtóval biztosíthatjuk. A bejárati ajtó gyártására ma már többféle alapanyag is rendelkezésre áll, lehetőségünk van fából, alumíniumból, illetve műanyagból készült bejárati ajtóval is ellátni otthonunkat. A biztonsági bejárati ajtó a hagyományos társaihoz képest még nagyobb védelmet nyújt családunk és értékeink számára. A biztonsági bejárati ajtó Miskolc panellakás bejárati ajtóiként építhető be.

Biztonsági bejárati ajtó előnyei és felhasználási területe

A biztonsági bejárati ajtó, acél bejárati ajtó felépítése egy acél vázból és 1,5 mm vastag acéllemez betétekből áll, az ajtószárny külseje pedig 2,5 mm vastag acélból készül. Ez az acéllemez megakadályozza, hogy az ajtót egy betörés során átolvasszák, vagy átégessék. Az ajtó belsejében hosszában és keresztben helyezkednek el a vasból készült merevítők, mely az ajtó szerkezetét erősíti meg. Az ajtó belsejében üveggyapot található, mely a hang és hőszigetelést is javítja.

Az ajtó működéséhez és rögzítéséhez szükséges csuklópántok süllyesztve vannak felszerelve, ezért kívülről nem lehetséges hozzájuk férni, megakadályozva a feszítővas használatát..

A biztonsági ajtó szerkezete kívül belül MDF borítással van ellátva, amely 5 festékréteggel, valamint 3 réteg lakkal biztosítja a szép külsőt az ajtó számára.

Biztonsági bejárati ajtó Miskolc – Felhasználási területe

A biztonsági bejárati ajtó kizárólag beltéri használatra ajánlott, így panellakások és régi bérházak esetében jelent kiváló választást. Az acél bejárati ajtó kültéri nyílászárónak nem alkalmas napsütés hatására kitágulhat, valamint az acél miatt nem rendelkezik megfelelő hőszigeteléssel.

A biztonsági ajtó természetesen biztonsági zárral is el van látva, a legtöbb típus esetén két egymástól független biztonsági cilinder kerül felszerelésre.

Categories: Biztonsági bejárati ajtó beépítés | Tags: | Biztonsági bejárati ajtó Miskolc bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva